Az egyik júniusi hosszú hétvégén Olaszországot vettük célba. Az út tőlünk 5 óráig tartott autóval Ausztrián keresztül át az Alpokon Olaszországig. Az út meglehetősen látványos volt a hegyeken és a a megannyi szerpentineken keresztül. Olaszországot elérve a táj és a házak kinézete villámgyorsan megváltozott. Színes pasztelszínű házak, zsalugáterek, mesés virágokkal roskadozó balkonok mindenfelé. Az autópályára Udinén tértünk fel és onnan még kb 120 km volt hátra, Jesolón keresztül a félsziget csücskéig. A csendes helyen lévő szállásunk 3 éjszakára egy cavallinoi családi gazdasághoz tartozó apartmanház. La Conda da Scarpa. kb. 5 szobával. (50 Euró/ éj/ szoba, reggelivel) Expedián foglalva, helyszíni fizetéssel. A homokos hosszan elnyúló tengerparttól 500 méterre található. A recepcióra beérve meglehetősen nagy káosz uralkodott az asztalon. Papírok mindenfelé, földön is, valami rendszer lehetett az egészben, mert a hölgy egyből regisztrált bennünket és mehettünk is a szobánkba. Da Scarpa család egyik tagja olimpia kenus lehetett, mert mindenfelé a falakon érmek, olimpiai oklevelek árulkodtak és még egy másfél méter magas fa szobor is őt ábrázolta. A családi ház alsó szintéjén üzemelt az étterem és a söröző és egy fiatal tipikus olasz lány volt a vendégek fogadásáért és napi felszolgálásért a felelős. Első látásra minden stimmelt is, aztán az idő előrehaladtával egyszer kétszer meggyűlt a bajunk a nem kissé frusztrált kiszolgáló hölggyel. A szoba kicsi, átlagos, hűtő nem tartozott hozzá, így nem tudtunk innivalót sem behűteni. A kertben hatalmas platánfák, tyúkok, kakasok szaladgáltak mindenfelé. A ház mögött laktak az idős őslakosok, akik néha előrecsoszogtak a kapuig, valamit odadörmögtek a fiatal csajnak és onnan visszahúzódtak a fedezékükbe. Parkolás az apartmanház területén ingyenes volt. 2 étterem volt a közelben, 1 bolt kicsit messzebb. Gyalog kb 15 percre, de mivel autóval voltunk megoldottunk mindent.
A szoba elfoglalása után igyekeztünk a part megtekintése felé. Elsőre azt gondoltuk hideg lesz a tenger, de nagyon kellemes volt mindvégig. A part színe erősen szürkés, barnás és a vízről sem mondható el, hogy annyira kék színű lett volna. Egy előnye volt, hogy nem volt telepakolva több kiló méteren keresztül napágyakkal, ahogy az szokás Jesoló és Rimini környékén. Elfért mindenki szellősen. Ezt leszámítva jókat fürödtünk ott.
A szálláshely környékének egy előnye volt, csendes, nyugodt környéken helyezkedett el, a Jesoló alatt lévő hosszan elnyúló félsziget legvégén. Kb 1 km-re volt tőlünk Punta Sabbioni kikötője, ahonnan indultak a hajók és a vaporettók a pár km-re lévő Velencébe. 1 napi jegy a Vaporettóra 20 euróba került /fő, mellyel 24 órán keresztül lehetett hajókázni minden irányba. Mi is elindultunk, hogy behajózzunk Velencébe. Az út a lagúnán keresztül majd 30 percet vett igénybe, majd a város főterének torányát megpillantva éreztük, hogy közeledünk és felismerhetővé váltak most már a híres épületek. A távolból már kivehető volt híres Santa Maria della Salute kupolás templom is, melyekről az iskolás éveim alatt sokat hallottam. Beszéljenek a képek.
Velencébe behajózás után megvizsgáljuk még a menetrendet, de valahogy nem tudunk kiigazodni rajta, szerintünk senki sem, mert annyira sok hajó közlekedik folyamatosan egymás után mindenfelé. Elsőre nem nagyon láttuk át a rendszert. Annyit tudtunk, hogy a jegyünk mindegyikre jó és hogy van egy olyan járat a Grande Canale-n közlekedik és mindenhol megáll. Sebaj, időnk mint a tenger :)
A Szent Márk tér melletti megálló mellett kiszállva, a Dózse palotát megcsodálva elindultunk a kanyargós utcákon, hogy felfedezzük a várost. Meseszép épületek mindenfelé, kis csatornák, sikátorok, apró piazzák keresztezik az ember útját mindenhol. Volt térkép a kezünkben, de az a tapasztalat, hogy nem szabad lesni az irányt. Egyszerűen csak terv nélkül bolyongani kell a kis utcákon és a csoda méterről méterre az ember lábai előtt hever. Nagyon szép.
Az egyik kis térre érve elértük a Frari templomot, ami szintén ismerős volt korábban az idegenvezetői tanulmányaimból, ugyanis a főoltár festménye a Tiziano- Mária mennybemenetele c. hatalmas oltárkép másolata megtalálható az Esztergom Bazilikában is, mely a II. Világháború alatt erősen megrongálódott. Az ezt követő restaurálás után újra az oltár mögé került és eredeti formában tündököl.
A Canal Grandehoz érve, átmegyünk a híres Rialtó hídon, ami sajnos épp renoválás alatt állt. Innen felpattantunk a mindenhol megálló tömött vaporettóra és a kiinduló pontunkra igyekeztünk vissza, ugyanis szerettük volna még meglátogatni, a pár megállónyira lévő Murano és Burano szigetét is. Ehhez viszont már a távolsági vaporettót kellett fogjunk.
Útközben még megcsodáltuk hajóról a híres mesébe illő velencei palotákat, melyek hajdani mesés gazdagságról árulkodnak, kiszálltunk a Santa Maria della Salute csodálatos templomnál egy fotó erejéig majd megcsodáltuk a Sóhajok hídját. Ezután igyekeztünk kimatekozni, melyik hajó megy Murano felé. A hajóval való közlekedés a nap második felére már meglehetősen rutinosan ment, nagyon szuper módon, beléptetős kapukhoz érinteni a kártyát amit kaptuk reggel és már indulhat is a menet. Aki a hajókázás szerelmese annak Velence egy paradicsom. 20 féle hajóra tud felszállni az ember és körözni a város körül mindenfelé. A hajók folyamatosan jönnek mennek, már már zsúfoltság érzetünk volt sokszor a szűnni nem akaró hajó áradattól.
Velencéből kb 20 perc alatt értünk el Muranóra, mely kicsit hasonlít Velencéhez, annyi különbséggel, hogy nincs akkora tömeg. Itt készítik a híres kézműves muranói üveg kellékeket, ebből kifolyólag minden második üzlet színes üvegből készült apróbb és nagyobb tárgyakkal, ékszerekkel volt tele. Ezekről az üvegtárgyakról mindig a nagymamámnál lévő színes üreges üveghalak jutottak eszembe, melyek a szobákban asztaldíszként voltak használva.
A kis szigeten 1 óra bőven elég, indultunk is vissza a kikötőbe hogy tovább álljunk Buranóra mely az élénk, színes pasztellszínű házai miatt vállt híressé.
A sziget még kisebb Muranónál, nagyon hamar bejárható. Az ember szeme szinte már jojózik a különböző élénk színektől. Itt a szigeten nem is annyira az üveg volt a fő szuvenír, hanem inkább színes, keretes, kisebb nagyobb miniatűröket árultak. Mi is beruházunk egy ilyenre, azóta is a konyha falát díszíti.
Innen indulunk is haza Punta Sabbioniba, a hajóút kb 30 perc volt és térképet nézve a túránk egy hatalmas kört írt le a lagúnavilágon keresztül.
Mire megérkeztünk már sötétedett és igyekeztünk szálláshelyünkre. Gondolkodtunk még egy esti hajókázásra a Velencében, de 1 nap bőven elég rá, biztos szép este is, de már fáradtak voltunk és ugyebár jóból is megárt a sok. ;)
A szállásunk környéke nagyon nyugodt volt. Termőföldek és kisebb vizes csatornák keresztezték az utakat. Esténként sok volt a szúnyog. A környéken nincsenek hatalmas betonszállodák. Egy két jól felszerelt camping volt a parttól nem messze. Kétszer jártunk étteremben, pizzákat és a tésztákat próbáltuk ki valamint egyszer ettünk egy fél csirkét tűzön grillezve, amolyan vasalt csirke szerű volt. Az ételek nagyon átlagosak voltak, egy két ízt leszámítva nem vagyok egy nagy olasz étel rajongó. A sok tésztás, lisztes étel, szegényes pizzák és kevés zöldség valahogy nem tetszik. Sokszor elgondolkodunk azon miért is annyira népszerűek az olasz ételek. Nyilván vannak finomak, de mindennap ugyanazt enni kicsit unalmas volt már a 2. nap. Ezt nézve a görög konyha valahogy izgalmasabb számomra. ;) Az egyik este próbáltunk vacsorázni a szállásunk éttermében is, aznap este valami külön családi rendezvény is lett volna a szabadban, ha nem mosta volna el a tányérostul abroszostul az egészet a rövid ideig tartó zivatar. A gondos megterítést és az utána következő katasztrófát a teraszunkról néztük végig, nagyon sajnáltuk szegény lányt, mert egyedül szenvedett mindennel, erre pedig egy csapásra elmosott mindent az eső. Gondoltuk megyünk mi is segíteni pakolászni, de egyedül elvégezték a romeltakarítást. Ekkor mentünk le mi is vacsorázni, de késtünk fél órát és szerencsétlen pára kikelt magából hanyag angolsággal keverve az olasz szavakkal, hogy 8 óra az 8 óra és késtünk, furcsán néztünk rá, megesett a szívünk rajta és még le is tolnak bennünket mert nem jöttünk korábban. Felálltunk és elgyalogoltunk a közeli étterembe. Csapni való stílus, valahogy úgy gondoltuk egy ilyet nem engedhet magának semmilyen vendéglátós. Már a kezdetektől kerülgető kínos érzés volt bennünk, a 3. nap végére viszont bebizonyosodott, hogy a vendéglátóink totál amatőrök. Valamikor szebb időket is láthatott a vendégház. Mindenesetre másnap végre tudtunk enni szállásunkon is sikerrel. Paszta előétel, grillezett borda, saláta tál. Elfogyasztottuk, de nem ájultunk el. Mindezért 15 eurót fizettünk /fő. Végül is megérte, de az ízek nem voltak annyira elragadóak, főleg hogy éves közben a hölgy egyszer kétszer csúnya tekintetet is szórt ránk. A reggelink átlagos volt, 2 féle felvágott, kenyér, zsemle lekvár, müzli, vaj a szokásos plusz kávé és tea.
A szállásunk azoknak ideális akik össze szeretnék kötni a tengerparti fürdőzést, Velence meglátogatásával, tekintettel arra, hogy a hajókikötő is a közelben volt. A személyzettel sokat nem kell érintkezni, ha valaki ezeken a negatívumokon nem akad fennt, garantáltan jó pihenésben lesz része.
A szállás honlapcíme: http://www.dascarpa.it/
Hazafelé a Brenner hágó felé jöttünk. Velencénél mentünk fel az autópályára és Veronán át, Bolzanón keresztül, Brenneronál hagytuk el az olasz vidéket. Az olasz autópálya díjak meglehetősen húzósak. 150 km re majd 40 eurót fizettünk. Ha valaki ismeri a kisebb mellékutakat ajánlanám inkább azokat.
Velencéből kb 20 perc alatt értünk el Muranóra, mely kicsit hasonlít Velencéhez, annyi különbséggel, hogy nincs akkora tömeg. Itt készítik a híres kézműves muranói üveg kellékeket, ebből kifolyólag minden második üzlet színes üvegből készült apróbb és nagyobb tárgyakkal, ékszerekkel volt tele. Ezekről az üvegtárgyakról mindig a nagymamámnál lévő színes üreges üveghalak jutottak eszembe, melyek a szobákban asztaldíszként voltak használva.
A kis szigeten 1 óra bőven elég, indultunk is vissza a kikötőbe hogy tovább álljunk Buranóra mely az élénk, színes pasztellszínű házai miatt vállt híressé.
A sziget még kisebb Muranónál, nagyon hamar bejárható. Az ember szeme szinte már jojózik a különböző élénk színektől. Itt a szigeten nem is annyira az üveg volt a fő szuvenír, hanem inkább színes, keretes, kisebb nagyobb miniatűröket árultak. Mi is beruházunk egy ilyenre, azóta is a konyha falát díszíti.
Innen indulunk is haza Punta Sabbioniba, a hajóút kb 30 perc volt és térképet nézve a túránk egy hatalmas kört írt le a lagúnavilágon keresztül.
Mire megérkeztünk már sötétedett és igyekeztünk szálláshelyünkre. Gondolkodtunk még egy esti hajókázásra a Velencében, de 1 nap bőven elég rá, biztos szép este is, de már fáradtak voltunk és ugyebár jóból is megárt a sok. ;)
A szállásunk környéke nagyon nyugodt volt. Termőföldek és kisebb vizes csatornák keresztezték az utakat. Esténként sok volt a szúnyog. A környéken nincsenek hatalmas betonszállodák. Egy két jól felszerelt camping volt a parttól nem messze. Kétszer jártunk étteremben, pizzákat és a tésztákat próbáltuk ki valamint egyszer ettünk egy fél csirkét tűzön grillezve, amolyan vasalt csirke szerű volt. Az ételek nagyon átlagosak voltak, egy két ízt leszámítva nem vagyok egy nagy olasz étel rajongó. A sok tésztás, lisztes étel, szegényes pizzák és kevés zöldség valahogy nem tetszik. Sokszor elgondolkodunk azon miért is annyira népszerűek az olasz ételek. Nyilván vannak finomak, de mindennap ugyanazt enni kicsit unalmas volt már a 2. nap. Ezt nézve a görög konyha valahogy izgalmasabb számomra. ;) Az egyik este próbáltunk vacsorázni a szállásunk éttermében is, aznap este valami külön családi rendezvény is lett volna a szabadban, ha nem mosta volna el a tányérostul abroszostul az egészet a rövid ideig tartó zivatar. A gondos megterítést és az utána következő katasztrófát a teraszunkról néztük végig, nagyon sajnáltuk szegény lányt, mert egyedül szenvedett mindennel, erre pedig egy csapásra elmosott mindent az eső. Gondoltuk megyünk mi is segíteni pakolászni, de egyedül elvégezték a romeltakarítást. Ekkor mentünk le mi is vacsorázni, de késtünk fél órát és szerencsétlen pára kikelt magából hanyag angolsággal keverve az olasz szavakkal, hogy 8 óra az 8 óra és késtünk, furcsán néztünk rá, megesett a szívünk rajta és még le is tolnak bennünket mert nem jöttünk korábban. Felálltunk és elgyalogoltunk a közeli étterembe. Csapni való stílus, valahogy úgy gondoltuk egy ilyet nem engedhet magának semmilyen vendéglátós. Már a kezdetektől kerülgető kínos érzés volt bennünk, a 3. nap végére viszont bebizonyosodott, hogy a vendéglátóink totál amatőrök. Valamikor szebb időket is láthatott a vendégház. Mindenesetre másnap végre tudtunk enni szállásunkon is sikerrel. Paszta előétel, grillezett borda, saláta tál. Elfogyasztottuk, de nem ájultunk el. Mindezért 15 eurót fizettünk /fő. Végül is megérte, de az ízek nem voltak annyira elragadóak, főleg hogy éves közben a hölgy egyszer kétszer csúnya tekintetet is szórt ránk. A reggelink átlagos volt, 2 féle felvágott, kenyér, zsemle lekvár, müzli, vaj a szokásos plusz kávé és tea.
A szállásunk azoknak ideális akik össze szeretnék kötni a tengerparti fürdőzést, Velence meglátogatásával, tekintettel arra, hogy a hajókikötő is a közelben volt. A személyzettel sokat nem kell érintkezni, ha valaki ezeken a negatívumokon nem akad fennt, garantáltan jó pihenésben lesz része.
A szállás honlapcíme: http://www.dascarpa.it/
Hazafelé a Brenner hágó felé jöttünk. Velencénél mentünk fel az autópályára és Veronán át, Bolzanón keresztül, Brenneronál hagytuk el az olasz vidéket. Az olasz autópálya díjak meglehetősen húzósak. 150 km re majd 40 eurót fizettünk. Ha valaki ismeri a kisebb mellékutakat ajánlanám inkább azokat.
