Thaiföld - Bangkok 1. rész

Mivel minden ismeretlen helyre való utazás után írok beszámolót, úgy érzem Thaiföld után is ezt kell tennem, főleg hogy ennyire messzi országról van szó, no és ugye sok hasznos információt kaptam a fórumokról is. Soha nem jártunk az országban, mindent frissen, első kézből tapasztalhattunk meg. Megpróbálok mindent az első benyomásunk szerint leírni és megfesteni.

A készülődés majd több mint fél évre visszamenőre tehető, ekkor foglaltuk le a repjegyeket valamint a belföldi járatra jegyet. Majd ezután következett a 2 szálláshely lefoglalása, bangkoki valamint  a samui szállás. Utólag sajnálom, hogy előre foglaltunk, lazán kijöttünk volna olcsóbban is, ha helyben foglalunk, de úgy gondoltuk  14 óra repülőn való ücsörgés és az átszállás után nem volt erre kedvünk még este szállást keresgélni a Khaosan road környékén. A foglalások után pedig következett a hosszas információ gyűjtés, tapasztalat szerzés, praktikák begyűjtése mint s hogy, stb. Münchenből indultunk este -3 C. fokból - aznap reggel még havazott-  Etihad Airway-el  Abu Dhabi 2 órás átszállással. Minden flottul ment, korrekt kiszolgálás, az első 5 és fél óra hamar elment, majd utána a következő 6 óra is valahogy elröppent. Bangkokban este fél 7 környékén, szürkületben landolt a 777-s. A repülőből kiszállva már éreztük, hogy az időjárás valahogy nem éppen európai, majd hosszú séta következett az emigration pultjaihoz ahol, kb 15 perc alatt át is kecmeregtünk, megkaptuk a pecsétet az útlevelünkbe, lefotóztak, vigyorogtunk,  majd irány a csomagok felvétele. Ekkor már pörögtek a szalagon a csomagjaink felkaptuk és a taxi parkoló valamint a pénzváltó felé vettük az irányt. Ajtón kilépve ért minket a feketeleves, gyakorlatilag nyakon csapott minket a hőség és a magas páratartalom, csak kapkodtuk e levegőt :) A kijárattal szemben lévő "taxi hívó automatát" egy alacsony thai srác kezelte, csak meg kellett mondani neki hányan akarunk utazni. Ezután a szerkentyű kinyomott egy papírt, rajta a kocsi-állás száma, valamint a sofőrünk neve. Korrekt!  A 2-s kocsi álláshoz odabattyogva már várt minket Prasit Úr, aki már szó nélkül pakolta is be a csomagjainkat a járműbe. Utána megmutattuk neki a szállásunk nevét és címét. Ezt előzőleg még otthon kinyomtattuk a szállásunk honlapjáról thai nyelven is, abban az esetben ha ne ismerné a latin betűs írást. A papírt tanulmányozva Prasit Úr nagyon megörült és felkiáltott, látván a thai írást, angolul szólt, hogy minden rendben, indulás. Előtte azért még megkérdeztük, hogy "taximeter"-rel (mérőóra) megyünk-e? Biztos ami biztos! A válasz bólogató igenlés volt... , de még hogy, kb 100 km/h -val, kapaszkodtunk rendesen. A taxiban izomból ment a klíma, sajnos a város látványát már sötétből kellett szemlélnünk, hatalmas felhőkarcolók árnyéka és a fények áradata lepte el a várost. Útközben 2 fizetőkapun mentünk át melynek az összegét a megállásnál kérte el a sofőrünk, 2 szer kellett 50 bath-t adni. Erre amúgy felhívta a figyelmet beszálláskor melyet kis táblácska is jelez a kocsiban, hogy ezen költség (50 bath) az utast terheli. A taxi műszerfalán kb. 10 féle kis és nagy butha szobrot fedeztünk fel, a szélvédőn mindenféle fényképes engedélyek meg kitudja még mi volt kiragasztva, még jó hogy a jobb kormányosak a járművek, máskülönben baloldalon semmit nem lehetett volna látni ki a szélvédőn keresztül. :) A közlekedést elsőre nem  igazán láttuk át, 3 sávban 6 jármű? az index és a közlekedési lámpák hatására nem áll meg a forgalom csak ha dugó van. :) Vicces.  Este 8 körül szállásunkhoz megérkezve rendeztük a költségeket, Prasit Úr, még egy 50 bath-l lehúzott mivel ő kezelte a pénzünket amiért vette az autópálya szakasz jegyeit. :) Így is lehet értelmezni a kocsiban lévő szöveget, mindegy is, odaadtuk neki, had örüljön. :)  Mindent összevetve  450 bath lett a fuvar vége. A szállásunk elfoglalása után, mely a Fotville Guesthause volt, a közelben lévő Khaosan road felé vettük az irányt.

Szállásunk egyszerű, központi helyen lévő, terasz nélküli, klimatizált, szekrény nélküli szoba volt, puritán fürdővel,  tetőtéren bár ahol éjszakai muzsikusok húzták esténként a nótát. 3 éjszakára bőven megfelelő. A szálláshoz tartozott még egy gyönyörű macsek, aki éjszakánként a folyosón nyekergett, ha éppen úgy tartotta kedve. Elvégre ő otthon van, szabadon járt kelt a lépcsőkön, emeleteken.
A Khaosan road és környéket látván ledöbbentünk a látványtól, valami ilyesmire számítottunk végül is lévén hogy, Ázsiában járunk, de itt töményen láttunk éreztünk, szagolhattunk mindent. :) A tili-tolis étkezdék sütötték a nyárson lévő húsokat, halakat, rákokat, tésztákat. Rengeteg turista bumlizott még ekkor és a levegőt valami fura füstös, currys illat, vagy szag? járta át. A Khaosan road előtt elején és végén tuktukosok hada kínálkozik, hogy majd ő elvisz minket sztriptíz bárba, de no ladyboy :)) Ezt mindegyik hozzátette.   Elsőre csak barátkoztunk az ételekkel, nem igazán tudtunk eldönteni együnk-e vagy ne együnk, féltettük a gyomrunkat, aztán bevállaltunk egy pad-thai-t üvegtésztával, nagyon ízlett csak az szétmarta az arcunkat belülről a sok csili :) Hihi és még előtte mi is tettünk rá. Na igen, a tészta készítésénél a néni is rakott rá, ezt sajnos mi nem láttuk, mindegy finom volt :P Elsétáltunk az utca végére majd elejére, majd egy Chang sört magunkhoz kapva enyhítve a csípős ízt a szánkban a szállásunk felé vettük az irányt, mivel másnap korán szeretnénk kelni, hogy a Királyi Palotát és környékét turista hadak nélkül szemlélhessük meg.

Az órát reggel 8 ra állítottuk be, a szállással szemben lévő 7 Eleven-ben megvettük a reggelit majd utána Bangkok fő látványossága felé indultunk el gyalog. Útközben egy két helyi tuktukos és helyi kínálkozott fel, hogy majd ők oda vezetnek ahová mi szeretnénk menni. Egy fickó esernyővel 3 sarkon is eljött velünk és mesélt az épp útba eső Nemzeti Múzeumról, valamint felhívta a figyelmet hogy What Mahathat-nál ( a múzeum mellett) azon a napon este ünnepség lesz és sok szerzetes érkezik, ha kíváncsiak vagyunk rá, este jöjjünk el. Megtanított minket thaiul köszönni és elbúcsúzni,  édes pofa volt. :)  A Nagy Palota falához érve már elbúcsúztunk egymástól, minden jót kívánt nekünk, mi is neki. Útközben buszokból kiszálló kínaiak hadán kellett átverekednünk magunkat. Életünkben nem láttunk még egy ennyi műanyag színes papucsos, tarkabarka ferde szemű kínait. Borzalmas volt a látvány. :)

A túrát Bangkok legnagyobb és legrégibb templomával, What Pho-val kezdtük, mely a 46 méter hosszú 15 méter magas, téglából, gipszből és aranylevelekből készült békés arcú Fekvő Buthának ad otthont. Gigantikus :) A szobrot körbejárva a kertet jártuk körbe mely kis, közepes és nagy csedikkel van díszítve, itt található Bangkok híres masszázsiskolája, valamint az orvosi pavilon is.

Fekvő Budha talpa, igazgyöngyökkel kirakva

Ezután a Grand Palace következett, mely irdatlan mennyiségű kínaival volt tele, összesen kb 1 órát álltunk sorba a jegyért és a bejutásért. A benti épületek és a Smaragd Butha látványa hatására folyamatosan libabőr kerülgetett minket. Lenyűgöző a díszes épületek látványa. Leírhatatlan, az összképet csak a kínaiak hada rondította. Amúgy aranyosak voltak, örökké velünk akartak fotózkodni a látványosságok helyett. Talán csípik az európaikat, kitudja, bejöttünk nekik :)  Nekünk már fárasztó volt.

A palota környékén lévő látványosságokat hamar lezavartuk, majd ezután a Wat Arun (Hajnal templom) felé vettük az irányt, mely a Chao Praya folyó túloldalán fekszik. Előtte megebédeltünk a kikötő mellett lévő, fa cölöpökön lévő étkezdében, rálátással a folyó forgalmára. Ezután súlyos 3 bath-ért vitt át a komp minket a túlpartra. Előtte még megnéztük a folyón lévő hajók menetrend szerinti járatok útvonalát, nagyon korrektül ki van írva minden, melyik hajó hol áll meg. A csavar a zászló színén van, mely az érkező hajók elején van felhúzva. Piros, kék, sárga zászlós hajók egy irányba mennek, de nem minden kikötőben állnak meg és stb... 

A Wat Arun környékét körbejártuk, sajnos nem lehetett felmenni a fő épületre mert fel van állványozva ezért nem is mentünk közelebb . A környéken egy parkban a földre ülve, kókuszdió levét szürcsölve olvastuk végig könyvünkből a Hajnal templom történetét.

Majd ezután hazafelé vettük az irányt, és letévedtünk egy privát stégre, ahol 1 órás csónakázásra lehet befizetni. Jöttek mentek a kis hajók, szinte már zavaró volt a forgalom. Gondoltuk beülünk mi is egy ilyenbe, körbejárva a környező csatornákat. Érdeklődve az árról a hölgyemény 1800 baht-t mondott elsőre, majd mondtuk ez nekünk sok, hirtelen csak 800 lett :) Erre elgondolkodtunk, de aztán rájöttünk nincs már nálunk ennyi lóvé. A néni nem akart elengedni bennünket, marasztalt, sajnos nekünk menni kellett mert, ha akartuk volna se tudtuk volna hirtelen 800 bahtot kifizetni. Valószínű még lejjebb is lehetett volna alkudni. A komp kikötőből újra visszamentünk ismételten 3 bahtért a szemközti kikötőbe, majd felültünk egy hajóra 15 bahtért / fő ami felfelé vitt minket a szállásunkhoz közel lévő Phra Atit kikötőbe. Élmény volt a helyiekkel közlekedni. Minden állomás előtt ordítanak, hogy épp mi következik, pofon egyszerű a hajóval való közlekedés. Azt vettük észre minden adja magát, bárhova mentünk is. Döbbenten vettük észre, hogy itt a kikötőben a privát hajókázást már 300 bahtért is rátukmálják az emberre. Annyira nem érdeklődtük utána, de látszik, hogy az árak nagyon szerteágazóak. Innen már 5 perc séta alatt otthon is voltunk. Gyorsan lemostuk a ránk ragadt városi koszt. Elfogyasztottunk egy 6 dl-s Changot a szállás teraszán majd arra lettünk figyelmesek, hogy a szállás melletti csatornán tőlünk 5 méterre egy kroki úszik felfelé. Nem tudtuk, hogy jól látjuk-e, vagy csak napszúrást kaptunk? :) De valóban egy krokodil lehetett vagy egy nagyon nagyra nőtt varánusz.

csatorna a szállásunk mellett

és a rejtélyes nagyra nőtt hüllő

Majd délután 4-5 óra felé következett az Aranydomb, itt lenyűgöző a rálátás a városra. A szállásunktól ez gyalog kb 15 perc volt. Nem szabad kihagyni. Ezután pedig a mellette lévő Mahanak csatornán közlekedő keskenyebb csónakkal a Siam térre utaztunk. Az Aranydomb mellett van a végállomás, a kikötőben tűző napon ülő, szakmáját komolyan vevő hölgyemény, valami felelős lehetett, tőle kérdeztük meg mennyi megálló a Siam Square. A hajóból kiszállva egy híd alatti putrin kellett átgyalogolni, majd ezután nem tudtuk merre menjünk, ekkor lépett oda hozzánk egy jól szituált fiatal és megkérdezte mit keresünk, elmondtuk neki és illedelmesen útbaigazított. Eszméletlen. Ilyet otthon nem tudnék elképzelni. Nagy tetszett ez bennük. Le a kalappal. A Siam téren, plázák sokasága, modern függővasutak kereszteződése található, igazi nagyváros modern, csilli-villi forgatag látványa fogadott itt minket. Nagyon kellemes volt. Sötétedés előtt igyekeztünk haza, majd fáradtan dőltünk be az ágyunkba. Csodás nap volt! 

Másnap 7 órakor keltünk, hogy reggeli után elérjük a délelőtti vonatot a Bangkoktól 70 km-re északra fekvő Ayutthayába, a régi sziam fővárosába. A várost 1700 körül, I. Rama király uralkodása idejében a szomszédos Burmából érkező katonák hada kifosztotta és lerombolta. A szállásunkról kiérve 2 percen belül kb. 5 taxist kellett elzavarni, mindenki el akart minket vinni, mindegy hova . :) Egy tuktukost fogtunk, érdeklődtünk mennyi az annyi a Hua Lumpong vasútállomásra. Jött a válasz egyből, hogy Tú pipti. (250 pénz) Gondolta élete üzletét most fogja megkötni. Húúúú mondtuk, hogy ez egy vagyon, tegnap 70 ért mentünk messzebbre, erre nézett nagyokat, így végül is, 100 baht -ban megállapodtunk. Beszállás előtt azért még a sofőrünk elé nyomtam a térképet és erőteljesen nyomatékosítottam, hogy ez az az állomás ami nekünk kell és, hogy nincs kitérő ilyen olyan zsibvásárra. :) Ezt meg kell lépni mindenképp, nincs mese, mert ha nem elszabadul a pokol és megkezdődik a véget nem érő shopping járat. :) A pályaudvar bejáratánál illedelmes emberke irányít az információs pulthoz, ahol megkérdezzük mikor és mennyiért jutunk el Ayutthayába, az úr mellettünk a beszélgetés kihallgatván felajánlotta, hogy 400 baht-ért elvisz oda-vissza. Őrület, ki van itt találva minden kérem szépen. :) Nem éltünk a lehetőséggel, mivel szeretünk vonatozni. :) A 3. osztályú jegyet megvéve, másfél óra menetidőre 20 baht-t kóstált. Vártunk a járat indulására amikor is 8 óra körül a hangosbemondókban recsegő muzsikára lettünk figyelmesek. A thai emberek közül aki ahol volt, kihúzta magát és a lába a földbe gyökerezett. Igen, megszólalt a nemzeti himnusz és a közel 2 percig ameddig szólt, a libabőr futkosott a hátunkon. Senki nem mozdult. Amint vége volt, mindenki folytatta a dolgát. Amúgy ezt még elkaptuk délután is a Lompini parkban, csak ott a parkban futó emberek dermedtek meg, amit vége lett futott mindenki tovább. Vicces és egyben hátborzongató is.

Ayutthayában a romok szétszórva vannak egymástól, nagyon meleg volt. Tuktukosok hada kínálkozik viszont mi biciklit béreltünk 40 baht-t / nap áron. Láttunk elefántokat, elefántshow-t a helyiek lakóházainak udvaraiba is betévedtünk ugyanis csalóka a térkép amit adnak a környékről. Ami zölddel van jelölve az általában putri vagy kanális. Nem mindig tudtuk, hogy épp hol tekerünk.

Délutáni vonattal indultunk vissza Bangkokba. A rekkenő hőségben a pályaudvaron hatalmas ventillátorokkal hűtötték a vonatra váró utasokat. Előtte még az út másik oldalán lévő étteremben ettünk elég olcsón és finomat. Ez pont ott van ahol a biciklit lehet kibérelni. A pályaudvarról kijőve az út túloldalán kicsit balra. Élmény volt a helyiekkel utazni, mindemellett biztonságban éreztük magunkat. Bangkokba megérkezve kipróbáltuk a metrót. Ugyancsak élmény, a jegy tulajdonképpen egy fekete zseton, amit az utazás végén be kell dobni a kapuknál és kinyílik, majd lehet tovább menni. Silom állomásig mentünk a Lompini parkig. Sajnos már szürkület volt, de a park tele volt emberekkel. Sajnos nem sikerült annyira szép fotókat készítenünk, pedig rengeteg gyönyörű növénnyel volt teleültetve. Amolyan Hide Park , vagy Central Park szerű. Környéken felhőkarcolók, szabadtéri aerobik, futási lehetőség, minden volt ott. A park színpadán kórus énekelt. A tó vizén vízi biciklizni is lehet ott élő varánuszok között. Hazafelé tuktukkal szerettünk volna jönni, fogtunk is egyet, mutogattuk a térképet hol is van a szállásunk, viszont újságírókat megszégyenítő mély interjúba kezdett velünk. Honnan vagyunk, mennyit vagyunk itt, hova megyünk utána, mivel, mennyi pénzbe került a jegyünk meg mittom én még mit kérdezett. Sajnos Magyarországot nem igazán tudták belőni. Mire mondtuk honnan jövünk rávágta hogy Isztambul? Kicsit mellélőtt, továbbiakban maradtuk Európánál, ez megfelelő válasz volt mindenkinek aki kíváncsi volt rá. A kérdések hadát már nem bírtuk energiával fáradtak is voltunk, már majdnem megvolt a rokonszenv, de úgy döntöttünk inkább visszamegyünk a pályaudvarra onnan 50 tuktukos közül csak elvisz valaki 100 baht alatt. Így is lett. Tú pipti (250) bejön mindenkinek, ez amolyan egységes átverős ár lehet a tuktukosoknál. Jókat nevettünk rajtuk.

Lótuszvirág

                                                 

Hamar eltelt a hétvégénk, este még a Khaosan roadon bumliztunk, majd hamar lefeküdtünk mert ismét koránkelés várt ránk, hogy a reggel időben beérjünk a reptérre. Lett volna még mit megnézni Bangkokban, sőt. Majd legközelebb.

A bangkoki tartózkodásunk alatt, elviselhetetlen hőség kísért bennünket mindenhol, néhol feltűnt egy két felhő, de egyáltalán nem enyhítette a tűző nap erejét, sőt ekkor már fülledt is lett az idő. A város európai szemmel szemlélve gigantikus, modern, de egyben szegényes, puritán. Amolyan szürreális érzés kerülgetett minket egyfolytában, még az út egyik oldalán bádogfedeles nincstelenek házai roskadoznak a másik oldalon már modern függővasutak cikáznak a fényűző plázák, felhőkarcolók között. Mindehhez társul egy jellegzetes szagos kavalkád is, mely keveredik a tömény városi szmoggal. A forgalmas utcákon fő az ebéd és a vacsora is, ahová a műanyag székekre leülve lehet elfogyasztani az olcsó curryt. A helyiek és a turisták is lazán így étkeznek. Nem kell aggódni. Talán ennek köszönhető az utcákat bejáró, eme érdekes "szagos kavalkád" is. Az első nap ezt kuriózumnak találtam, második nap sajnos a gyomrom már nem bírta, itt az európai "kényes gyomrot" egy az egyben otthon kell felejteni, más világ. Személyesen már alig vártam, hogy az utunk második és egyben végső állomására, Koh Samuira repüljünk.  Mindent leszámítva végig kell járni Bangkokot, aki Thaiföld esszenciájába mélyen szeretne belekóstolni.